Most már 5 éve vagyunk együtt a párommal, és minden nyáron elmegyünk kempingezni, ez alól eddig sosem volt kivétel, fontosnak tartjuk, hogy idejében elkezdjük szervezni, és megvalósítsuk. Ez azért is egy nagyon klassz dolog, mert ilyenkor rengeteg olyan emberrel ismerkedünk meg, aki szintén kempingezik, és akikkel egyébként talán sosem találkoztunk volna, mert más körökben mozgunk. Arról nem is beszélve, hogy az ország más területeiről származunk.
Így történt meg tavaly nyáron is, hogy összebarátkoztunk egy párral, akik talán egy kicsivel idősebbek voltak nálunk, és a bizalmukba fogadtak annyira, hogy elmondták, az egyikőjük nem is annyira régen még alkoholproblémákkal küszködött, ám hála egy 28 napos bentlakásos felépülési programnak, ma már képes egészséges életet élni, és ez a kempingezés számukra hosszú idő óta az első közös kirándulásuk, és nagyon boldogok amiatt, hogy erre ismét sor kerülhetett.
Nagyon nehéz időszakot tudhatnak maguk mögött, és rengeteg opció szóba került az addiktológiai rehabilitációs intézetek közül, a választás végül a Családi Felépülési Központra esett, ahol a már említett 28 napos felépülési programnak köszönhetően sikeresen zárult a kezelés.
Ezt a programot olyan személyeknek ajánlják, akik csak rövid absztinens időszakot képesek megtartani két ivás között, vagy egy-egy szerhasználati szakaszuk több napon át tart. Azonban itt említik azokat is, akik elvesztették munkájukat, vagy családi és más fontos kapcsolataikat, illetve azokat, akik próbálkoztak már önerőből leállni, esetleg heti rendszerességű konzultációval, de ezek a próbálkozások hosszú távon nem bizonyultak sikeresnek.
A Családi Felépülési Központ egy olyan addiktológiai rehabilitációs intézet, ahol személyre szabott, egyéni és kiscsoportos (3-5 fő) formában zajlik a kezelés, és amellett, hogy – igény szerint – egyéni konzultációs lehetőséget biztosítanak klienseiknek, a 28 nap lezárását követően ingyenes utógondozást is biztosítanak személyesen vagy online.
Ezen felül számomra kiemelkedő a Családi Felépülési Központtal kapcsolatban, hogy a felépülők családtagjaira is figyelmet fordítanak, hiszen a hétvégi látogatások alkalmával pszichoedukációs előadásokat tartanak számukra, amelynek segítségével lehetővé teszik, hogy nagyobb rálátással bírjanak szerettük problémájára, és annak lehetséges kezelési módjaira, ennek következtében pedig hatékonyabban tudják őt támogatni a jövőben, a 28 napos kezelés lezárása után is.
Ennek az addiktológiai rehabilitációs intézetnek további nagy előnye, hogy a kezelés az év minden szakában nyugodt, turistáktól mentes környezetben zajlik, és nagy hangsúlyt fektetnek a természet nyugtató és gyógyító hatására, így mindennap könnyed sétákra lehet számítani, de ezen kívül is van lehetőség napi sportolásra. Mindemellett pedig heti egy alkalommal kirándulást szerveznek a Balaton-felvidéken.
Hallgatva kempingezőtársaim történetét, ismét megbizonyosodtam arról, hogy nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani, ha az embert olyan emberek veszik körül, akik őszintén törődnek vele, és mellette állnak bármi történjék is. Ha más nem, ez erőt adhat ahhoz, hogy felálljunk egy embertpróbáló helyzet után is.