Kempingezni szerintem egy nagyszerű élmény lehet az egész családnak. Az emberben ugyanis, bármennyire is modern környezetben él, mindig ott lesz a vágy arra, hogy egy kicsit visszatérjen a természetbe. Ennek pedig nincs is jobb módja, mint felverni egy sátrat az erdő közepén. Persze nem csak vadkempingezés létezik, hanem már vannak olyan létesítmények, ahol a lakókocsink is el tud férni.
Sok évvel ezelőtt az egyik barátommal elterveztük azt, hogy körbe fogjuk gurulni a Balatont, gördeszkán. Több része is volt ennek a tervnek, amit nem gondoltunk át annyira. Úgyhogy óriási szerencsénk volt, hogy a nap végén mindig találtunk egy jó kempinget. Persze volt olyan éjszaka is, ahol a nagy vihar miatt teljesen eláztunk, de őszintén, ez is csak az egész élmény része volt.
Most azonban, hogy egy saját céget szerettem volna alapítani, tisztában voltam vele, hogy nem lehetek ilyen könnyelmű. Éppen ezért kezdtem el a neten keresgélni annak kapcsán, hogy milyenek a kft cégalapítás költségei manapság. Nem voltam biztos benne, hogy elég alaptőkém van hozzá, de azért kíváncsi voltam. A legnagyobb szerencsémre a Székhely Partner oldala jött fel az első találatok között, úgyhogy nemsokára neki is kezdtem az informálódásnak.
Korábban nem igazán hittem magamról, hogy képes lennék megalapítani egy saját céget. A Székhely Partner azonban bemutatta nekem, hogy ez miért is nem olyan nagy ördöngösség. Főleg akkor nem, ha egy olyan csapat áll mögöttünk, mint amit ők tudnak biztosítani. A kezdőlapon elérhető minden főbb információ a cégalapítás és a székhelyszolgáltatás költségeiről. Én azonban bővebben bele akartam menni az olyan kérdésekbe, minthogy milyen magasak a kft cégalapítás költségei.
A Székhely Partner pedig ezekhez is több tájékoztatót fog biztosítani. A felső menüből kell csak kiválasztani azt a témát, ami minket érdekel és már el is kezdhetjük az olvasást. Attól sem kell tartanunk, hogy esetleg túl bonyolult lesz a jogi szakzsargon, mivel a Székhely Partner szövegei teljesen érthetően vannak megfogalmazva.
Ennek köszönhetően pedig nemsokára megtudhattam, hogy nem is olyan magasak a kft cégalapítás költségei. Régebben jóval nagyobb összeg kellett ahhoz, hogy megalapítsunk egy céget. A mostani jogszabályok mellett azonban szinte bárki neki tud kezdeni, akinek van egy kis félretett pénze. Ezen nagyon felcsillant a szemem, de mint kiderült, a cégalapításhoz nem csak simán pénzre lesz szükségünk.
Át kell gondolnunk ugyanis azt is, hogy kinél lesz a székhelyünk. Lehet, hogy elsőre azt gondolnánk, hogy elég csak kinevezni az egyik ingatlanunkat, mint székhelyt, a Székhely Partner azonban óva int minket ettől. Mivel a székhelyünk kapcsán egy csomó, adminisztrációs kötelezettségnek kell majd eleget tennünk. Ha pedig ezekre nem figyelünk, az komoly pénzbeli és jogi következményekkel járhat.
A Székhely Partner székhelyszolgáltatása mellett azonban nem kell majd ilyen dolgoktól aggódnunk. Mivel ők biztosítani fognak nekünk egy ügyintézőt, a kiváló székhelyünk mellé. Ő pedig gondoskodni fog arról, hogy ne történhessen ilyen probléma. Emellett a székhelyek tényleg gyönyörű helyeken vannak, úgyhogy ebben sem fogunk csalódni.
A Székhely Partner tehát nem csak azzal volt képes meggyőzni, hogy alacsonyak a kft cégalapítás költségei. Éppen ezért fel is kerestem őket és nemsokára már meg is lett a székhelyem. Azóta sem lehet semmi panaszom rájuk, úgyhogy mindenkinek csak ajánlom őket.