A tavaly nyári kempingezés megváltoztatta a cégem teljes életét

Minden évben elmegyek egy, vagy jobb esetben másfél hétre kempingezni a családommal. Mivel van egy kisvállalatom, egy reklámügynökség, aminek én vagyok a feje és ahol teljes mértékben, aktívan részt veszek a munkában, ezért mindig nagyon nehéz kisakkozni ezt a szabad időt. Pedig szükségem van rá, hogy pihenjek és a családommal legyek. Van egy saját lakókocsink, azzal szoktunk útnak indulni. Van, hogy külföldre megyünk, van hogy belföldön maradunk, ez mindig változik. Tavaly belföldön maradtunk és egy csodálatos balatoni kempingezőben szálltunk meg egy hétre. A nyaralás nagyon jól telt és közben remekül összehaverkodtam a tulajdonossal, aki akárcsak én, aktívan részt vállalt a vállalata munkájából. Megtudtam, hogy egy évvel ezelőtt szereltette be a napelemeket a kemping főépületére és hogy mennyire meg van elégedve vele. Mondta, hogy csúcsidőben óriási villanyszámlájuk volt, hiszen olyankor akár harminc lakókocsi is rá van csatlakozva az áramukra, de egyszerűen nem kérhetnek el sokat az áramért, mert az pofátlanság lenne. Úgy érzik, hogy napi ötszáz forintnál nem mehetnek tovább és ezzel egyet is értek, habár nekünk már csak háromszázat kellett fizetni, köszönhetően a napelemeknek.

Már akkor elkezdtem gondolkodni rajta, hogy milyen vagány lenne az irodánk tetejére napelemeket szereltetni. Saját épület, két emeletes, mi vagyunk alul, az emelet és a pince pedig ki van adva. Aztán persze, amikor visszamentem a munkába, elfeledkeztem erről a dologról, de nemrég újra eszembe jutott, hiszen idén júniustól pályázni lehet vissza nem térítendő támogatásra napelem farm létesítésére. Még csak most kezdtem el gondolkodni, a témán, de elhatároztam, hogy mindenképp végig fogom csinálni, hiszen ennél jobb alkalomra nem is várhatok. Ez egy uniós pályázat, ami kifejezetten makró-, kis- és középvállalatoknak szól és kifejezetten csakis tetőszerkezetre szerelt napelemekre pályázható, valamint az ahhoz tartozó tartószerkezet, felszerelés, bekötés, használatba helyezés is bele tartozik a pályázatba. Van néhány különleges elvárása a pályázatnak, de ahogy végig futottam rajta, úgy gondolom, hogy mindegyiknek meg fogunk tudni felelni. Ami engem inkább aggaszt, az az, hogy nem tudom, hogy a teljes épületbe be tudjuk majd kötni a napelemeket, vagy csak a saját irodáinkba a földszinten. Természetesen az első megoldás lenne a legjobb és mivel a cég nevén van az egész épület és nem az enyémen, ezért bízom benne, hogy lehetséges lesz. Mindenesetre kértem egy ajánlatkérést a Pentele Solar cégtől, mert az ő weblapjukról tudtam meg a legtöbbet a pályázatról, velük szereltette fel a kemping főnöke a napelemeket és egyébként is azt ígérik, hogy segítenek a pályázásban is, hiszen nekik már van tapasztalatuk benne. Nekem nem igazán van ilyen ismerősöm, akitől tanácsot tudnék kérni a témában. Természetesen felhívhatnám a kempinges arcot, ő segítőkész volt, de ő anno saját befektetésből pénzelte a dolgot, tehát ehhez a friss pályázathoz nem igazán tudna hozzá szólni.

Szóval várom az árajánlatot és a további információkat.