Elektromos bojlerek beszerzését is tervezzük a kemping felújításához

A kempingezés igazán kiváló időtöltés. Kempingtulajdonosként úgy látom, évről-évre egyre több ember választja ezt a nyaralási módot. A több vendégnek köszönhetően természetesen több lett a bevételünk is. Így úgy tűnik, hogy végre-valahára hozzá tudunk látni a kempingünk felújításához, korszerűsítéséhez, ami már igazán időszerű lenne.

Egy kempinget természetesen nem feltétlenül a kényelem miatt választanak az emberek. Ugyanakkor most már vannak olyan alapvető igények, amelyeket egy ilyen típusú szállástól is elvárnak a vendégek. Ezek közé az igények közé tartozik például a (legalább minimális mennyiségű) meleg víz biztosítása is. Természetesen a mi kempingünkben mindig volt meleg vizes fürdési lehetőség. Most azonban elérkezettnek tűnik az idő arra, hogy ezen is javítsunk egy kicsit. Mivel fontos számunkra a környezetvédelem, így igyekszünk olyan energiafelhasználási lehetőségeket keresni, amelyek ebből a szempontból is jó választásnak számítanak. Így került képbe például az elektromos bojlerek beszerzésének kérdése, illetve a napelemes rendszer telepítése is.

Az egyik ismerősöm ajánlotta, hogy ha komolyan érdekelnek ezek a megoldások, akkor keressem fel a futesrendszerek.hu weboldalt.

Hiteles információk az elektromos fűtésről: futesrendszerek.hu

A futesrendszerek.hu egy olyan weboldal, ami bemutatja, miért lehet jó ötlet elektromos fűtésrendszerekre, vagy elektromos fűtőeszközökre cserélni a hagyományos rendszereket és eszközöket. Az oldalon hiteles, szakmai szempontból maximálisan releváns információkat olvashatunk.

Az oldal cikkei kiváló stílusban íródtak, jól átláthatók, és így könnyen megérthetők. Ráadásul foglalkoznak minden fontos szemponttal, amit egy ilyen mértékű váltás vagy beruházás előtt tudni érdemes. A tájékoztatók foglalkoznak energiafogyasztási, pénzügyi, környezetvédelmi és számos egyéb szemponttal is. A pontos, tényleg hiánytalan tájékoztatás érdekében pedig az elektromos fűtés előnyeinek és korszerűségének kihangsúlyozása mellett részletesen foglalkoznak az ilyen fűtési megoldások hátrányaival is.

A futesrendszerek.hu segítségével tehát nem csak azt tudhatjuk meg, hogy miért jó az elektromos fűtés. Hanem azt is, hogy mik lehetnek a hátrányok. Így a fűtésrendszerek lecserélése vagy bizonyos fűtéshez kapcsolódó eszközök beszerzése előtt lehetőségünk van alapos (pro és kontra szempontokat egyaránt figyelembe vevő) mérlegelésre. Így pedig könnyebben hozhatunk valóban kedvező döntést.

Információk, amiket érdemes végig gondolni elektromos bojlerek vásárlása előtt

Fontos leírni azt, hogy a futesrendszerk.hu nem csak elektromos energiát használó fűtésrendszerek bemutatására törekszik. Hanem elektromos energiát használó berendezéseket is bemutat. Így külön aloldalon foglalkozik például az elektromos törölközőszárítók, az elektromos radiátorok, az elektromos bojlerek és számos egyéb, fűtéshez kapcsolódó elektromos eszköz bemutatásával.

Az elektromos bojlereket bemutató oldalon megtudhatjuk, hogy milyen alapvető információkat érdemes tudni ezekről a vízmelegítéshez használható eszközökről. Tájékozódhatunk arról, hogy mi a különbség a zárt és a nyitott rendszerű elektromos bojlerek között. Részletes leírást olvashatunk az ilyen eszközök előnyeiről. Fontos szempontokat kaphatunk ahhoz, hogy hogyan, milyen tényezők figyelembe vételével válasszunk elektromos bojlert. ÉS hasznos tanácsokat kaphatunk ahhoz is, hogy hogyan lehet egy ilyen eszköz valóban jó, költséghatékonyság szempontjából is előnyös befektetés.

A cikk alapján az elektromos bojlerek egyik legnagyobb előnye az, hogy ilyen készülékek alkalmazásával könnyen csökkenthető a hőveszteség. Az ilyen eszközök ugyanis jellemzően a felhasználási helyhez közel helyezkednek el, aminek köszönhetően kevésbé hűl ki a víz a csőben addig, amíg a csaphoz ér. Ezen felül pedig hatékony hőveszteséget csökkentő megoldás lehet az is, hogy a bojlert belső, védett helyen helyezzük el (ami egyébként az élettartamának sem árt). Az alacsony hőveszteség pedig költségkímélési szempontokból igazán előnyös lehet.

A leírás alapján az elektromos bojlerek mellett szól az is, hogy az ilyen készülékek jellemzően olcsóbbak lehetnek, könnyebben kezelhetők és korszerűbb (pl. LCD-kijelzővel ellátott) eszközök, mint a gázbojlerek.

Nekem nagyon tetszett ebben a cikkben az, hogy a futesrendszerek.hu nem állítja kategorikusan, hogy az elektromos bojler minden háztartás vagy felhasználó számára jobb megoldás, mint a hagyományos. Hanem csupán profi és hiteles hátteret ad ahhoz, hogy mindenki maga dönthesse ezt el.

A napelemes rendszerekről és az infrafűtésről is tájékozódhatsz

A futesrendszerek.hu oldalán jó helyen jársz akkor is, ha az elektromos energiát használó fűtőeszközök helyett (vagy mellett) olyan bonyolultabb fűtésrendszerek érdekelnek, mint a napelemes rendszer vagy az infrafűtés. A weboldalon ugyanis ezekről is számos fontos dolgot megtudhatsz.

A napelemes rendszerekkel kapcsolatban olvashatunk arról, hogy minek köszönhetik egyre nagyobb népszerűségüket. Továbbá megismerhetjük alapvető típusaikat, működésüket, és olvashatunk arról is, hogy mi történik akkor, ha nem süt a nap (tapasztalataim szerint ez utóbbi sokakat érdeklő kérdés). Ezen kívül pedig olvashatunk arról, hogy pontosan hogyan is érdemes használni egy napelemes rendszert annak érdekében, hogy az valóban jó megoldás legyen költséghatékonyság szempontjából is.

Az infrafűtéssel foglalkozó cikk azt járja körbe alaposan, hogy pontosan mit is jelent az, hogy “infra”, hogyan használható fel az infravörös tartomány fűtésre, és milyen érzetet ad az ilyen fűtésrendszer használata.

A futesrendszerek.hu mind a napelemekkel, mind az infrafűtéssel, mind pedig minden más, a weboldalon bemutatott eszközzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy kiépítésüket és beszerelésüket minden szempontból fontos valóban profi szakemberre bízni. ezen kívül pedig fontos az is, hogy ne csak az eszközök árát, hanem a minőséget is figyeljük a választáskor. Ugyanis így lehet az elektromos fűtés valóban korszerű és jó választás.

Jöhet az elektromos bojlerek beszerelése? Kérj árajánlatot azonnal!

A futesrendszerek.hu nem csak az elektromos fűtéssel kapcsolatos tájékoztatásban tud kiemelkedő segítséget nyújtani. Hanem a kivitelezés és a beszerelés feladataiban is.

Ha a cikkek alapos elolvasása és minden fontos szempont átgondolása után úgy döntünk, hogy készen állunk arra, hogy fűtésrendszerünket elektromos megoldásokkal bővítsük és korszerűsítsük, akkor akár azonnal kérhetünk tőlük árajánlatot erre.

Ehhez a weboldal alján találunk egy árajánlatkérő-felületet. Itt meg kell adnunk, hogy összesen mekkora a fűtendő terület (négyzetméterben), valamint milyen belmagassága van. Továbbá le kell írnunk azt is, hogy a megadott négyzetméteren hány helység található, és pontosan mik ezek (pl. konyha, fürdőszoba, hálószoba stb.). Ezen kívül pedig jelölhetjük, hogy érdekel-e minket napelemes rendszer, vagy nem. A napelemes rendszert firtató rubrikában legördülő menüből választhatunk, ahol azt is megjelölhetjük, hogy már van napelemes rendszerünk.

A fűtendő területre vonatkozó adatok megadása után következhet pár személyes adat: név, megye, irányítószám, valamint elérhetőségi adatok (telefon és e-mail). A személyes adatok megadása után pedig már csak annyit kell tennünk, hogy röviden leírjuk igényeinket, és az “Elküldöm” gomb segítségével beküldjük az űrlapot.

A futesrendszerek.hu oldalán az árajánlat-kérő felület mellett egy sokkal egyszerűbb űrlapot is találunk, ami használható például csupán előzetes tájékozódásra is. Itt nem kell megadnunk a fűtendő területre vonatkozó adatokat, hanem csupán a keresztnevet az irányítószámot és az elérhetőségi adatokat kell jeleznünk. A cég munkatársa pedig visszahív majd a pontos tájékoztatás érdekében.

A lényeg tehát az, hogy a futesrendszerek.hu egy kiváló tájékoztató weboldal, ami ráadásul a kivitelezésben is segítséget tud nyújtani. Ha elektromos fűtésrendszer kiépítésén vagy elektromos fűtőeszközök beszerzésén gondolkodsz, mindenképp ismerkedj meg alapos tájékoztatóikkal!