Kemping és multivitaminok – dolgok, amik leginkább a gyerekkoromat idézik

Én még abban az időben voltam kisgyerek, amikor nem szippantotta be az embereket a virtuális világ. Ugyan nekünk is megvoltak a legelső, mára már klasszikusnak számító, tv-re köthető konzolok, amelyekkel játszva szinte repült az idő, de nem függtünk rájuk. Anyukámmal, édesapámmal és a kishúgommal rengeteget kempingeztünk szerte az országban. Nem volt semmi luxuskörülmény, a büfékocsikból és az otthonról hozott konzervekből oldottuk meg a napi étkezéseket, sokat beszélgettünk, kártyáztunk, és élveztük, hogy ilyen közel vagyunk a természethez.

Mit meg nem adnék, ha kicsit több időm lenne kempingezni! Nincs még egy ilyen dolog, ami ennyire kikapcsolna. Lehet, meglepő, de a feleségemmel is egy kempingezés során ismerkedtem meg huszonéves koromban.

Nekem a vízparti kempingek voltak a nagy kedvenceim – bár esténként nem feltétlen, amikor mindenféle nem kívánatos jövevény össze-vissza csipkedett. Az úszás azóta is lételemem, és a saját gyermekemnek is ezt az érzést próbálom átadni, ami a természethez fűz engem, és amit kiskorom óta magamban hordozok.

A másik dolog, ami gyerekkorom óta elkísér, az az egészséges életmód és a multivitaminok. Körülbelül fél éve találtam egy szuper webshopot, ahol először ez a felirat fogadott: “Vásárolj kényelmesen Multivitaminok termékeket | Biocity Online“. Gondoltam, hogy megér egy próbát. A kínált multivitaminok között rögtön rászűrtem az általam ideálisnak gondolt árfekvésre, és a számomra szimpatikusabb márkákat pipálgattam ki mellé. Így maradtak a Vitaking, a Bioco és az Energy multivitaminok, amelyek közt sokáig nem tudtam dönteni. A Vitaking Daily One multivitaminjában az tetszett, hogy a vitaminok és ásványi anyagok mellett olyan növényi kivonatokat tartalmaz, mint például a rozmaring és a borsmenta. Az ára is nagyon barátinak tűnt a 90 db-os kiszereléséhez képest. Az Energy Vitaflorin kapszulái (szintén 90 db-os termék) valamilyen magasabb áron találhatóak meg a webshopban, azonban a benne található homoktövismag-olaj és a méhpempő nagyon izgalmasnak tűnt számomra.

Vásárolj kényelmesen Multivitaminok termékeket | Biocity Online

Ezen kívül a Vitaking profi multi basic terméke és szintén a Vitakingtől a Multi Mega Mineral tabletta volt nálam versenyben. Végül maradtam a legelsőnek megtekintett terméknél. A praktikum miatt gyorsan regisztráltam a “Vásárolj kényelmesen Multivitaminok termékeket | Biocity Online” oldalára és a vásárlás véglegesítése előtt utánaolvastam a hűségprogramnak, ami egy ajánlásos rendszerrel is kiegészül. Mondanom sem kell, azóta rendszeres vásárlójuk vagyok és örömmel gyűjtögetem a virtuális kártyámra a visszajáró összegeket, amiket amint lehet, hamar el is költök újra (ugyanis ezek a visszatérítések három hónapig használhatóak fel).

Vettem már egyébként többféle élelmiszert is a webshopból, árak szempontjából kevés üzlet vetekszik a Biocity-vel. Ezt még megfejelik a rendszeres akciókkal és a már említett hűség- és jutalomrendszerrel, ami telitalálat számomra. A szegedieknek biztos nagyon szuper, hogy van egy ilyen helyi boltjuk, ahogy a weboldalon olvastam, jó nagy üzletről beszélünk, ahol körülbelül 8000 különféle termék található a polcokon. Lenyűgöző ez a választék, ami az Online shopban is visszaköszön.

Szeretek egyszerre több terméket a kosaramba dobni, hogy a szállítás ingyenes legyen, bár egyébként nem vészes az ára, egységesen 1290 Ft a házhoz szállítás és a Pick Pack Pontra történő kézbesítés. Azonban 12 900 Ft-os összeghatár felett már mindkettő ingyenes.

Ha böngészgetés közben meglátod a “Vásárolj kényelmesen Multivitaminok termékeket | Biocity Online” feliratot és éppen multivitamint, vagy valamilyen reform élelmiszert, öko/bio drogériás terméket keresel, akkor tudd, hogy jó helyen jársz!