Kempingezés és tárolás a természet lágy ölén

Rengetegen járnak kempingezni, és táborozno. Ki a változatosság kedvéért, ki pedig a természet lágy ölének ringatásáért, ki pedig a szociális kapcsolatok élvezetéért. A táborozás a gyermekek, és az ifjúság kedvelt szórakozási módja, de a felnőttek körében is gyakran látogatottak a kempingek, főleg nyáron.

A valóságban akkor beszélünk kempingezésről vagy táborozásról, ha egy olyan elzárt területen történik, mely a vendégek sátrainak és azok járműveiknek is helyet biztosít. Ez a szálláshelyfajta lehet kereskedelmi vagy vadkemping is, de biztosítaniuk kell számtalan dolgot a szigorú előírások szerint, amik rendszeres ellenőrzés mellett szolgálják az üdülők kenyelmét. Magyarországon is rengeteg kemping, és táborhely működik.
Hazánkban az első kemping 1959-ben nyitotta meg kapuit, ma a férőhelyek száma 120 000 körül mozog. 2016-ban 514.011 vendég nagyjából majdnem kétmillió vendégéjszakát töltött el a hazai kempingekben. Jó nagy számok, igaz?
A szórakozási célokból ,,űzőtt” táborozás és kempingezés históriájának kezdetéhez a 19. századig kell visszautaznunk. Ezt a tevékenységet valószínűsíthetőleg Thomas Hiram Holdingra vezethető vissza, aki egy bátor brit természetkedvelő volt és ma csak ugy nevezik, mint a modern kempingezés atyja. Ahogy az ezek után nem túlságosan meglepő: a sátras táborozás az Egyesült Királyságban kezdett el elterjedni, és ott bontogatta a szárnyait. Eleinte nagyon nehéz és bonyolult volt a különféle felszerelések hordozása, de ez szerencsénkre mára már megváltozott. Jómagam nem egyszer tapasztaltam sátor felállítás alkalmán, hogy nem volt mivel a cölöpöket megfelelően a földbe verni. Jobbhíján kis kövekkel próbáltuk ellátni a feladatot, de sosem volt túl hatásos. Erre az esetre lett volna jó egy kalapács, de sajnos nem volt a közelünkben egy sem. Azóta megtanultuk, hogy ez is egy az olyan dolgok közül, amit nem szabad otthon hagyni, mint például a zseblámpát, termoszt, gázpalackot, tányért, és evőeszközöket, poharat. Mivel ezeket valahova el is kell tenni, nem árt, ha spórolunk a hellyel, és csak a fontos dolgokat visszük magunkkal a táskában – hiszen sokat kell majd gyalogolnunk is, hogy megtaláljuk a jó helyet, ahova lesátrazhatunk. Ha megtaláltuk a megfelelő helyszínt az átmeneti otthonunkhoz, a kényelem miatt érdemes ezeket mind kipakolni, mondjuk egy polcra. Sajnos a táborozáshoz nem túl praktikus elvinni egy egész polcrendszert, sőt, lehetetlen is. Ja, polcrendszer az erdő közepén, jó is lenne. Viszont a rend ettől függetlenül, kétségívül nagyon fontos.

A tárolás területén már lassan 3 évtizede, pontosabban több, mint 25 éve jelen lévő Racking Log jelenthet számunkra megoldást ilyen jellegű kérdésekben.

Korunk különböző kisebb és nagyobb cégei, vállalatai egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a termékeik, anyagaik lehető legkorszerűbb, modern rakrár technikai keretein belül történő elhelyezésére és azok mozgatására. Az erre a célra kijelölt területek alapvetően optimális, hatékony kihasználása praktikus módon pedig közel elengedhetetlen.
A cégcsoport célkitűzése pedig végtelenül egyszerű, de annál kedvezőbb a vásárlók, érdeklődők számára; az itt dolgozók több éves vagy mondhatjuk már azt is, hogy több évtizedes képzettségére és felhalmozódott tudására támaszkodva az ügyfelek minden egyes igényét figyelembe véve a lehető legjobb és legminőségibb végeredményre törekednek, mindeközben rendkívüli költséghatékonyságukkal és megbízhatóságukkal elnyerve a kliensek szeretetét.
Kimaradhatatlan tény, hogy a Racking Log rendelkezik a Nemzetközi tapasztalat előnyével is, sok más ebben a szakágban lévő céggel ellentétben. Az említett vállalat Európa jelentős részén, azoknak is több pontján működő és eredményes projektnek aktív részvevője jelenleg is. Ezzel pedig ezernyi preferenciát ismerve, és a lehető legmodernebb technikák tudásával felvértezve és karöltve végzik munkájukat ami igen csábító zálog lehet a bizalmunkért cserébe.
Munkájukat magyar nyelvű prospektusban is megtekinthetjük, melyet szerény véleményem szerint érdemes elolvasni, hisz a saját szavaikkal fogalmazva is meggyőző benyomást kelthetnek mindenkire.

A következőkben a Racking Log Kft. termékein lesz a hangsúly, és azok minden előnyét és tulajdonságát részletesen bemutatnám.

Sokan ismerhetik a salgó polcok fogalmát, mivel Európa egyik legnépszerűbb, és legpraktikusabb polcáról van szó. Az egyszerű, praktikus fémpolc főleg – de nem csak – raktárhelységbeli célokra használatos. Elsősorban iratok, vagy más egyéb dokumentumok tárolására, de otthoni használatra is kiváló azok számára, akik kedvelik az egyszerűséget. Több előnnyel is rendelkeznek ezek az építmények; nem véletlenül adnak okot a megvásárlásra, és mindennapi használatra.

Abból az okból kifolyólag, miszerint ezek a polcok jó anyagfelhasználásúak, igen nagy teherbírásúak is: 180 kilogrammtól a 230 kilogrammot is elbírnak. Ha valaki, vagy valakik nem szeretnek szöszmötölni, bajlódni az összeszereléssel és a sokfajta csavar egyeztetésével, elhullott tiplik, anyák keresgetésével, azoknak nagyon jó választás lehet a szóban forgó bútor. Hogy miért? Hát azért, mert csavarmentes kivitelezésűek, ezért tényleg nem kell idegeskedni a fentiekben említetek miatt.
A sorban következő említésre méltó előny pedig nem más, mint az, hogy a polcok 33 milliméterenként állíthatóak, azaz olyan esetekben áldást jelentenek, amikor marad egy kis kihasználatlan, megmaradt terület.
Az előbbiekben már említett csavarmentesség okán pedig a szerkezetek egyszerűen és módfelett gyorsan összeszerelhetőek, így pedig különleges helyzetek megmentői is lehetnek, de ha a telepítéssel gondunk lenne, a cég munkatársai munkadíj ellenében természetesen, de örömmel kiszállítják, és összeszerelik a polcrendszer különlegességet.

A cég temérdek mennyiségű polcszerkezeti elemet ajánl számunkra: raklapos, gördíthető, többszintes, önhordó, kereskedelmi – csak győzzünk választani. Ha ez még nem lenne elég, ezek mellett még kínálnak galéria rendszert, pódiumot és karos állványzatot is egyaránt. A gördíthető változatot kiemelvén, ez az érdekes, praktikus és kitűnő elem rendkívül sok mindenre jó, de leginkább terület hiányában lévő raktárhelyiségekben ideális, mivel alapvetően a mozgatással a tér maximális kihasználását támogatja. Az állványsorok síneken mozognak, így azok arrébb helyezése nemcsak könnyű, de még látványos is főleg, mivel ez a folyamat történhet manuálisan és elektromos módon is. Kitűnő választásnak bizonyulhat nagy mennyiségű alkatrészek, dokumentumok/iratok és egyéb más dolgok tárolására.

A Racking Log polcrendszerei mind TÜV és ISO minősítéssel rendelkeznek, amely a címzések is csak az általam már megjegyzettekre pakol rá egy lapátnyi előnyt, hiszen ezeket bárki nem szerezheti meg. Ezeket a könnyen pakolható, nagy teherbírású, de annál jobb polcokat 2-3 nap alatti kiszállással és garanciával együtt kínálják. Mivel számos egyéb szolgáltatást is találunk a Racking Log Kft. weboldalán, mint például a tervezés, és a telepítés is, ha elakadtunk, bátran merjünk segítséget kérni. Abban az esetben, ha gondunk, vagy problémánk lenne az összeszerelésnél, vagy a későbbiekben, bátran vegyük fel a kapcsolatot a cég valamely munkatársával, akik segítőkészségük révén, szakértelmükkel és közvetlenségükkel rövid időn belük orvosolják majd a problémát.

A polcrendszerek optimális választást jelentenek a manuális, de akár még az elektromos raktározás valamennyi esetében is. Akit még több részlet érdekel, annak ajánlom, hogy keresse fel a cég honlapját, kérjen ajánlatkérést, vagy vegye fel velük személyesen a kapcsolatot a holnapon jelzett elérhetőségeken.