Kempingezés közben is békére lelhetünk, ha van egy hangtálunk

Számomra a kempingezés egy teljesen elemi és megszokott élmény volt. Ezt főleg annak köszönhetem, hogy a nagyszüleim egész gyerekkoromban rengeteg helyre vittek el. Egyszer sátoroztunk csak, mikor ezt én kértem külön, de borzasztó volt. Ezért utána mindig lakókocsival mentünk. Ha ránézek egy lakókocsira, nekem nem az jut eszembe, hogy szegény emberek laknak ezekben városok szélén, hanem egybefoglal valami csodálatos gyerekkori érzést. Ahogy együtt fekszik a család a hűs nyári estében és éppen olvasunk, vagy játszunk az apró kvarcjátékos konzoljainkon.

Felnőttként azonban már teljesen más volt kempingezni. Nem negatív értelemben mondom ezt, egyszerűen csak különbözött attól az érzéstől, amit gyerekkoromban kaptam. A kempingezés közben ekkor sokkal inkább a szabadságot, féktelenséget és általános izgalmat éreztem. Olyan volt, mintha egy teknős lennék, akinek az otthona a hátán van és bárhol megállhat pihenni.

Ahhoz azonban, hogy ezt az érzést magunkévá tegyük, nem feltétlenül kell utaznunk és sátrakban aludnunk. A belső békénk felé vezető úton is pontosan ilyen dolgokat fogunk érezni. Nekem rengeteget segített ebben a buddhizmus és közvetetten a Nepáli Termékek oldala is. Pár éve még rengeteg problémával küzdöttem. Sosem tudtam megállni, mindig nyugtalan voltam és azt éreztem, hogy ha nem teszek eleget, akkor le fogok maradni valamiről. Egy nap azonban véletlenül a nepalitermekek.com/collections/tibeti-hangtalak címre tévedtem és megváltozott az életem.

Akkoriban még nem ismertem a buddhizmus tanításait. A Nepáli Termékeken azonban nem csak hangtálakat és más termékeket lehet vásárolni, hanem a blog részlegen a buddhizmus részleteiről is tájékozódhatunk. Nekem nagyon tetszett ez a hozzáállás, sokkal inkább elhittem így, hogy a boltot jó szándékkal alapították. Nekem elsősorban egy hangtál kellett és erről is bő tájékoztatókat találhattam itt. Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, mielőtt kiválasztjuk azt a tálat, ami hozzánk a leginkább illik. Ebben nagy segítséget jelenthetnek a blogos leírások.

nepalitermekek.com/collections/tibeti-hangtalak

Ha már eleget okosodtunk, akkor visszatérhetünk a nepalitermekek.com/collections/tibeti-hangtalak oldalra. Itt az oldalon elérhető összes hangtálat meg tudjuk tekinteni egy helyen. Ez először soknak hangozhat, de nem kell félnünk, mert a különböző rendezési funkciók használatával gyerekjáték lesz megtalálnunk az igényeinknek leginkább megfelelő hangtálat. Visszatérő vásárlóknak azt ajánlom, hogy a nepalitermekek.com/collections/tibeti-hangtalak oldalon válasszák ki a rendezés menüből a „legújabbak szerint” opciót. Így mindig tisztában lehetünk azzal, hogy milyen újdonságok kerültek az oldalra.

Ez számomra azért mindig egy izgalmas dolog, hiszen itt nem egyszerű, gyártósoron készült termékekről van szó. A nepalitermekek.com/collections/tibeti-hangtalak részlegen található hangtálak és a webshopon megvásárolható összes termék mind kézzel lett elkészítve. Tehát az oldal neve, Nepáli Termékek nem hazudtolja meg önmagát. Az összes hangtál Nepálban készül és mesterek kezei közül kerül ki. Amikor új termék van, akkor mindig azt érzem, hogy egy kozmikus rejtély újabb darabját tudom a helyére rakni. Mindegyik hangtál olyan gyönyörű. Legszívesebben megvenném az összest, de a Buddha is azt tanítja, hogy nem szabad kapzsinak lennünk.

Főleg, hogy az oldalon található árak nem kifejezetten alacsonyak. Ez azonban ne tántorítson el senkit, hiszen ezerszer inkább adjuk a pénzünket olyan embereknek, akik a szívüket, lelküket beleteszik a munkájukba, mint valami véletlenszerű multinak. Én még egyszer sem csalódtam az innen rendelt hangtálakban, úgyhogy másoknak is melegen tudom ajánlani. Nem számít, hogy a buddhizmus mélyebb megismerése a főbb célod, vagy csak egy szép dekorációs tárgyat akarsz a szobádba, mindkét esetben csak nyerni fogsz, ha innen rendelsz.