Kempingezéskor is a napelempalyazatok.hu volt az olvasnivalóm

A párommal egy évben legalább egyszer elmegyünk kempingezni valahová az országban. Annak idején egy szétdolgozott év után egyeztünk meg ebben, amiben majdnem mind a ketten belerokkantunk. Fiatalabbak voltunk, persze, de az, hogy olyankor még a világon mindent ki kell bírni egyszerűen hazugság. Úgyhogy megígértük magunknak, hogy ez a kis kiruccanás lesz az éves jutalmunk a sok munkáért. Ilyenkor jó előre kinézünk magunknak egy tájegységet vagy környéket, amit abban az évben szeretnénk bebarangolni, és ahhoz legközelebb keresünk egy kempinget elfogadható áron. Tavaly az Őrséget néztük meg, még Ausztriába is átruccantunk kicsit, de a szálláson volt az egyik legérdekesebb látnivaló. A vendéglátónknak köszönhetően ismertük meg a napelempalyazatok.hu weboldalt, és annak köszönhető, hogy idén szakítunk a hagyománnyal, és a félig-meddig céltalan kirándulgatás helyett inkább napelemes rendszerbe fektetjük a pénzt.

Az Őrség az ország egyik legnyugatabbi része, tehát folyamatosan ott van a nyomás is osztrák részről, hogy lépést tartsanak a “nyugati trendekkel”, éppen ezért összességében lényegesen fejlettebbnek tűnik a déli és keleti régióknál. Már az egy árulkodó jel, ha nyugat felé haladunk, hogy egyre szaporodnak az út két oldalán a szélerőművek, de a különbség csak akkor lesz igazán szembetűnő, ha megérkezel a határ közelébe. Valahogy minden rendezettebben és tisztábbnak néz ki, mintha már nem is ebben az országban járnánk. Nagyon szeretjük ezt a vidéket, többször is jártunk már a környéken. Tavaly egy olyan kempinget néztünk ki magunknka, ahol korábban még nem jártunk, úgyhogy már ebből a szempontból is izgalmasnak ígérkezett a kiruccanás.

Megérkezve egy végtelenül kulturált, tiszta, rendezett kis területre hajtottunk be, amit ugyan kerítés vett körül, de ez inkább a biztonságérzetet javította. Rendes portaszolgálat volt, sorompóval, a központi vendégház pedig egy végtelenül takaros kis faház volt, több nádfedeles melléképülettel. Egyből feltűnt, hogy több helyen is napelemek díszelegnek a tetőkön, ami, valljuk be, kicsit talán tájidegenként hatott, de még mindig kulturáltabb megoldás, mintha a terület egy része lett volna szorosan beépítve panelekkel. Az ügyvezetőnek meg is jegyeztem, hogy milyen csinos napelemeik vannak, amikor átvettük a szálláshelyünket. Ő büszkén mondta, hogy bizony, haladnak a korral, a kemping áramfogyasztásának 80%-át már napelemekkel fedezik. Ez nagyon megtetszett, ugyanis, ha egy ekkora létesítményt ilyen jól el tud látni ez a pár panel, akkor nekünk a teljes fogyasztásunkat is biztosíthatná.

napelempalyazatok.hu

Az egy hetes kirándulás alatt többször is felötlött bennem a gondolat, hogy meg kéne kérdezni az ügyvezetőtől, hogy hol tudnánk ennek jobban utánanézni. A harmadik napon nem bírtam tovább magamban tartani, és elmentem beszélni vele. Javasolta, hogy látogassam meg a napelempalyazatok.hu weboldalt, ők is onnan informálódtak, és a munkát is az azt üzemeltető céggel végeztették el. Na, nekem több se kellett, már a faházikónk felé visszaballagva is a telefonomat bújtam, és a napelempalyazatok.hu szövegeit olvasgattam. A fennmaradó két nap se telt másképpen, a párom nem is nagyon örült neki, hogy amint egy kis üresjárat adódott, én rögtön a napelemekről kezdtem olvasni. De amikor beszámoltam neki, hogy mi minden lehetőség van, már neki is elkezdett tetszeni a dolog.

Otthon aztán nyugodtabb körülmények között alaposabban áttanulmányoztuk a lehetőségeket, és a fejlesztési kamatmentes hitel tűnt a legjobb megoldásnak a számunkra. fel is vettük a kapcsolatot az üzemeltetővel, és rengeteg segítséget kaptunk tőlük. egyrészt a tervezésben, másrészt a pályázat benyújtásában. Szóval őket béreltük fel, hogy kivitelezzék a mi napelemes rendszerünket, mert ezek után tisztességtelen lett volna máshoz fordulni. Így néhány év alatt visszafizetjük az összeget, és biztosak lehetünk benne, hogy belátható időn belül meg fog térülni a beruházásunk.