Tizenöt éve vagyunk házasok, a férjem és én. Ennyi idő alatt óhatatlanul sokat formáltunk egymáson. Voltak kisebb és nagyobb változások, és amolyan Himalája méretűek is, amiket ha elmesélhetnék a tizenöt évvel ezelőtti önmagamnak, akkor az alighanem kiröhögne engem.
Én városi lány vagyok, a férjem vidéken nőtt fel. Neki egy lakásba betévedő egér nem nagy dolog, én viszont sikítozva ugrálok a kanapén, amíg az apró jószágot valami módon el nem távolítja a lakásból. A természet és én nem vagyunk barátok, ha egy mód van rá, elkerüljük egymást (legalább is én kerülöm a természetet, a természet viszont időről-időre megtalál ilyen betévedő egérkék, sáskák, egyéb lényeg képében). Egy olyan lány, aki panellakásban nőtt fel, legfeljebb a szobanövények és svábbogarak szintjén szokta meg maga körül a flórát és faunát. Nekem a természet, a paneltömb közepén lévő játszótérben merült ki egész gyerekkoromban, ahol legfeljebb hangyákkal, katicabogarakkal, és kiégett fűvel találkoztam.
Az egyik ilyen Himalája méretű változás nagyjából a megismerkedésünk után 2 évvel indult útjára. Ekkor mentünk először közösen nyaralni. A kiválasztott úticél Görögország volt. Még soha életemben nem voltam Görögországban, és rettentően vártam a nyaralást. Vajon tényleg olyan szép lesz, mint a képeslapokon? Nézegettem a szállodákat, apartmanokat a kiválasztott környéken, amikor a férjem (akkor még csak vőlegényem) közölte velem, hogy mi bizony kempingbe megyünk.
Emlékszem, gombóc nőtt a torkomban a gondolatra. Én, a flaszterpatkány egy kempingben. Ahol rovarok, békák, gyíkok mászhatnak be a sátorba, amiben én éppen édesdeden alszom. Az ebédemet egy rezsón készíthetem el, és egy kényelmetlen horgász székben ücsörögve fogyaszthatom el a negyven fokban. Ágyamul egy polifoam szolgálhat két hétig, és közvetlenül a bőröndből öltözködhetek.
Még belegondolni is borzalmas volt. Az oké, hogy néha el kell hagyni a komfortzónánkat, de ez olyannak ígérkezett, mintha katapultálnék a komfortzónámból. Végül meggyőzött azzal, hogy ne utáljam előre, ha még sosem próbáltam.
Autóval mentünk, tizenhárom órát utaztunk egyhuzamban a legnagyobb nyári melegben. Felváltva vezettünk, hogy bírjuk éberen a megterhelő utat, és szerencsésen megérkeztünk a kempingbe. A tizenhárom órás út végén még fel kellett állítani a sátrat, ami a fáradtságunknak köszönhetően egy több órás műveletté vált, pedig a sátorhoz kapott leírás szerint harminc perc alatt össze lehetett volna szerelni. Végül már nem vágytam semmi másra, csak a hűs vízben csobbanni egyet, aztán megenni legalább három gyrost és aludni másnapig.
Akármennyire tartottam a kempingtől, végül fantasztikusan éreztem magam, és nagyon jól sikerült a görög nyaralás. Igaz, hogy számomra idegen volt, és a kényelmetlenségeket sem szoktam meg azonnal, de kaptam egy olyan szabadságérzetet, amit soha egyetlen szállodás, apartmanos nyaralás során sem tapasztaltam.
Azóta eltelt tizenhárom év, és valahogy mindig más úti célt választottunk Görögország helyett, noha mindketten azt a nyaralást emlegettük a valaha volt legjobb nyaralásként. Időközben kicsit meg is öregedtünk (már nem tudunk egy polifoamon töltött éjszaka után úgy felugrani, mint egy rugós játék és azt is jobban szeretjük, ha nem kell éjszaka a mosdóhoz kétszáz métert sétálni), ezért a nyaralásaink is komfortosabbak és komótosabbak lettek. Jellemzően repülővel utazunk a tengerpartra, majd ott bérelünk autót, és szállodában töltjük az éjszakákat. Csak így családosan, öregesen.
Éppen előfoglalási szezonban nézegettem a repülős nyaralásokat, amikor a férjem az asztalra csapott. „Nem vagyunk még nyugdíjasok! Menjünk megint kempingbe! Méghozzá megint Görögországba!”, hangzott a határozott terv. Éreztem, amint a csigolyáim már a polifoam gondolatától is heves tiltakozásba kezdenek, de talán egy felfújható matracon nem lenne olyan rossz újra sátorban aludni.
Kisvártatva a férjem hozzátette, „Ó, és motorral megyünk!”.
„Motorral? Uramatyám! Lenyomsz tizenhárom órát motorral?”, elképzelni sem tudtam, hogy egyedül levezet odáig. Arról nem is beszélve, hogy a fenekem mit szól majd az ötlethez.
„Együtt nyomjuk le a tizenhárom órát. Váltásban, ahogy máskor.”, vetette oda, mintha oda sem figyelne rám.
„Nem tudom feltűnt-e, szívecske, de én nem tudok motort vezetni. Autón tudlak váltani, de a mocin te vagy a hajóskaptány.”, mondtam ki a nyilvánvalót.
„Hát, akkor majd megtanulsz… szívecske!”, vigyorgott rám, én pedig falfehér lettem a gondolattól, hogy én vezessem azt a hatalmas szörnyeteget, ami a garázsban parkol, ő pedig mögöttem ücsörögjön eközben.
Házi feladatomul kaptam, hogy keressek motoros iskolát és vegyek magamnak motoros felszerelést. Lehetőleg már tegnap.
Egyelőre azt sem tudtam, mégis mi kell a nagy motoros jogosítványhoz, így először ezt próbáltam kideríteni. (Olyan jó, ha az embernek van egy férje, aki ilyen házi feladatokat ad neki, mint a kevésbé tehetséges, de annál szorgalmasabb diáknak a napközis tanárnő.)
Ráakadtam egy weboldalra, ahol remek összefoglalót olvastam arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, ha egy nagy motoros jogosítvány az ember lányának legfőbb vágya (meg egy csodás görög kemping).
Szerencsére minden feltételnek megfelelek: elmúltam huszonnégy éves (haha!), orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venni (ezen még ugyan nem voltam, de teljesen egészséges vagyok, így biztos, meg fogok felelni), alapfokú iskolai végzettség szükséges (felsőfokú is van, ha netán ahhoz kötnék).
Nem volt más hátra, mint beiratkozni egy motoros iskolába, és megvásárolni az első saját motorfelszerelésemet. Eddig csak nagy ritkán ültem fel a férjem mögé (ha mondjuk, az autóm szervizben volt), így a bukósisakot leszámítva nem volt épkézláb motoros ruhám. A honlapon a leírásoknál lehetőség volt kedvezményre jogosító kuponok letöltésére is, melynek segítségével olcsóbban juthatok hozzá olyan dolgokhoz, mint a motoros dzseki, nadrág, vagy a nem két fillérbe kerülő motoros csizma. Ha komolyan gondoljuk ezt a motoros nyaralást, akkor ezekre mind szükségem lesz. Letöltöttem a kuponokat, a beváltás feltétele az volt, hogy rendelkezzek egy évnél nem régebbi motoros jogsival, vagy papírral arról, hogy már elkezdtem egy tanfolyamot. Ez utóbbi már frissen és ropogósan a kezemben volt, így be tudtam váltani a kuponomat.
A motoros felszerelés nem olcsó, ezzel jobb, ha mindenki tisztában van, aki erre adja a fejét, viszont ezekkel a kuponokkal annyit spóroltam, hogy gyakorlatilag a görög kemping árát sikerült megspórolni vele. „Vagy olyan hatvan gyros árát!”, viccelődött a férjem, mivel a görög nyaralás előtt a gyros már mint mértékegység szerepelt a fogalomtárunkban.
Elsőre sikerült megszereznem a nagy motoros jogosítványt, amiért rettentően büszke voltam magamra, és a férjemnek is dagadt a melle a büszkeségtől, amikor meglátott a motoros szerelésemben, ahogy könnyedén elbánok a böhömnagy motorjával, aminek eddig a közelébe sem mertem menni. Mondanom sem kell, hogy a nyaralás ismét remekül sikerült (kellett az a felfújható matrac, a polifoamról alighanem fel sem tudtam volna kelni a második reggel), élvezet volt egymást váltva száguldani az autópályán. (Természetesen szigorúan a sebességkorlátozást betartó száguldásra gondolok.) Jövőre Olaszország a cél, az Amalfi-part, szintén motorral utazunk és kempingben szállunk majd meg. Nem is vagyunk még olyan öregek!