Sátor helyett szappant vettem a neten

Elhatároztam, hogy az idei nyaralásra most már beszerzek magamnak egy profi sátrat, mert nem nem járja, hogy minden évben kölcsön kell kérjem unokatesóm leharcolt, tinédzserkori fesztiválsátrát. Elkezdtem olvasgatni netes fórumokon arról, hogy milyen a jó sátor,, mely paramétereknek kell megfelelnie, melyek a jó márkák. Csomó olyat írtak, amit én nem ismertem, mert Magyarországon nem kapható, ezért elkezdtem keresgélni külföldi oldalakon is. Sok jót említettek egy Stephenson, vagy Stevenson nevű sátorról, ezért rákerestem a webshopjára.

Nagy meglepetésemre azonban nem sátrak jöttek ki a találatokban, hanem egy kozmetikai cég termékei. Na jó, megnézem, és milyen jól tettem!

Kiderült, hogy a Stephenson természetes alapanyagokból gyárt kézműves alap termékeket a kreatívkodni vágyóknak. Ez azt jelenti, hogy a szappanfőzés veszélyes műveletét leveszik a vállunkról és alap szappankeverékeket forgalmaznak, melyeket csak fel kell darabolni, fel kell melegíteni, utána tetszés szerint hozzá lehet adni bármilyen adalékanyagot, aromát, illóolajat, bőrradírozót stb., és így könnyedén, egyszerűen elkészíthetjük a saját, személyre szabott szappanunkat.

Nagyon megtetszett ez az ötlet, mert én is próbálkoztam már szappan főzésével otthon, de csúnyán megégettem lúggal magam és azóta nem próbáltam újra, de most úgy éreztem, eljött az én időm! Rövidke internetes kutatás során kiderült, hogy a Stephenson termékeit már Magyarországon is lehet kapni, így hát rendeltem is egy kezdő csomagot és nekiláttam az itthoni szappangyártásnak.

Tényleg olyan egyszerű volt, mint a leírásban, az alap szappantömböt egy vágódeszkán felkockáztam és egy tiszta lábosban feltettem a tűzhelyre olvadni. Miután az összes darab szépen felolvasd, egy szilikon keverőkanál segítségével hozzákevertem a kék színezőanyagot, egy kis pigmentet, egy gondolatnyi mákmagot és 20 csepp levendula illóolajat. Ezután a kitisztított szilikon formákba öntöttem a szappanmasszát és hagytam kihűlni 1 napig. Amikor elkészült, kiforgattam a formából és teszteltem is a házi készítésű szappanomat, nagyon meg voltam vele elégedve.

Annyira fellelkesültem, hogy tovább kerestem a neten hasonló, kézműves megoldásokat. A Stephenson nem csak szappan, hanem egyéb személyes higiéniás termék alapanyagokat forgalmaz, például testápolót, arckrémet, testvajat, sampont és emellé mindenféle kiegészítő terméket, emulgeáló szereket, melyekkel az otthoni krémgyártást támogatják. Eleinte csak saját és családi felhasználásra gyártottam a krémeket, de annyira népszerű lett, hogy felépítettem egy kis manufaktúrát a nyári konyhában és már rendelésre is gyártok különböző színű, illatú, formájuk aranyos kis szappanokat, testkrémeket és egyéb csajos dolgokat. Azt szeretem ebben a termékcsaládban, hogy profi alapanyagokkal dolgozhatok, mégis megvan a döntési szabadságom, hogy olyan adalékokat teszek bele a krémeimbe, melyek számomra és bőröm számára a legjobbak.

A sátorról nem mondtam le, tovább kutattam a témában és úgy találtam, hogy az a márka, melyet ajánlottak, túl drága és messzi nekem, nem használtam volna ki az összes jó adottságát évi 1-2 nyaralás alatt, így egy olyan márka mellett döntöttem, mely könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Azóta alig volt időm elmenni nyaralni, de jártam vele öko fesztiválon, ahol a saját kézműves termékeimet árultam. Teljesen megérte az árát!