Itt a tavasz, nyakunkon a jó idő. Imádok a szabadban időt tölteni, játszani, kertészkedni vagy egyáltalán csak úgy lenni és figyelemmel kísérni, ahogy a természet újra kivirul. Ezt a fajta szemléletet próbálom a gyerekeimnek is átadni és eddig szerencsére úgy tűnik, hogy vevők rá. Amikor beköszönt az első igazán meleg nap, már-már hagyomány, hogy közösen sátrat állítunk a kertben, hogy amolyan játszós bunkerként szolgálhasson pár hétig az kölyköknek, én meg néha elvonulhassak kicsit onnan dolgozni. Az idei év különleges abból a szempontból, hogy tavaly sikerült teljesen tönkretenni a sátrunk vázát egy kisebb zivatarnak, ezért most mindenképpen egy sátor beszerező körúttal kellett kezdenem a szezont. El is mentem a helyi túraboltba, hogy kiválasszam a méltó utódot, amikor is belefutottam az egyik volt gimis osztálytársamba. Teljes volt a meglepődés, egyrészt, hogy ott van, másrészt, hogy megismertük egymást, hiszen vagy 10 éve nem találkoztunk. Mivel ő is egyedül volt meg én is és ráértünk, le is ültünk beszélgetni a kemping részlegen, hol máshol…
Elmesélte ő is mi történt vele az elmúlt időszakban, merre sodorta az élet és mivel foglalkozik, bár ez utóbbiról nagyjából rémlett valami. Miután én is elmondtam pár mondatban, hogy mi a helyzet, meg is találtuk gyorsan a sátrakon kívül a közös nevezőt, ugyanis ő napelemes rendszerekkel foglalkozik én meg pont most terveztem belecsapni egy ilyen fejlesztésbe otthon. Nagyon örültem, hogy összefutottunk, mert rögtön felhívta a figyelmem, hogy már léteznek napelem pályázatok 2020-ban, amikkel egyszerűbb lesz a befektetés. Ennek nagyon megörültem, hiszen az egésznek a leginkább sarkalatos pontja az ár. Ellenben megtudtam, hogy létezik olyan 0%-os hitel, amelyet pontosan erre a célra lehet megigényelni. Kaptam hozzá egy linket és elbúcsúztunk, mert elbeszélgettük az időt, ahelyett, hogy sátrat választottunk volna.
Otthon már a sátor kényelméből rákerestem magam is és valóban megbizonyosodtam róla, hogy létezik olyan visszatérítendő támogatás, tehát gyakorlatilag hitel, amelyet magánszemélyek pontosan az ilyen jellegű energetikai fejlesztésekre vehetnek fel. Az egészet az teszi roppantmód barátságossá, hogy 0% a kamat, vagyis ténylegesen csak azt a pénzt kell visszafizetni, amit felvettünk. Ráadásul a futamidő is teljes mértékben vállalható, hiszen egészen 20 évig törleszthetünk, és az önerő összege is 10%, amely egy ekkora befektetésnél szintén nem teljesíthetetlen kategória. Az igényelhető keretösszeg egyébként 500.000 és 10.000.000 Ft között van. Ez reálisan nézve bőven elég a mi esetünkben. Itt ugyanis nincs szükség sem tetőszerkezeti megerősítésre, sem pedig a villamos hálózat felújítására, csak ténylegesen a napelemes rendszer tervezésére, beszerzésére és telepítésére, ez pedig egy ekkora ház esetében valahol 3-4 millió forint közötti összeget jelent. Ennek kizárólag önerőből nehéz lenne nekiugrani úgy, hogy közben vannak azért folyamatosan más felújítani való dolgok is a házban. De a Magyar Fejlesztési Bank hitelének pontosan ez a célja, hogy megkönnyítse a háztartások dolgát és ösztönözze az energetikai fejlesztéseket, hiszen mindannyiunk közös érdeke az, hogy egyre inkább a megújuló energiaforrásainkból táplálkozzunk.
Délután átjöttek az egyik barátomék az ő lurkóikkal, hogy lehessen egy kis móka és kacagás, mi pedig tudjunk beszélgetni. El is újságoltam neki hamar az új napelemes híreket, ráadásul még újat is tudtam neki mondani. Vállalkozóként – ahogyan ő is dolgozik – nem csak 0%-os hitel igényelhető, hanem vissza nem térítendő egyösszegű támogatás is. Ráadásul nem is egyféle pályázat keretében. Az egyszerűbb esetben 1.000.000 – 3.000.000 közötti összeg igényelhető a 15 kWp alatti teljesítményű rendszerek telepítéséhez, amely teljes mértékben vissza nem térítendő. Azonban ha nagyobb rendszerre lenne szükség, vagy netán nem csak napelemeket akar a vállalkozó, hanem más megújuló energiaforrást felhasználó rendszert, akkor ezt a másik típusú támogatást arra is lehet fordítani. Ennek keretösszege 3.000.000 és 100.000.000 forint között van, amibe szintén elég komoly fejlesztések férhetnek bele. Nagyon hálás volt ezekért az infókért, én meg persze örültem magamnak, hogy újat mondhattam és segíthettem.
A lényeg, hogy haladjunk a korral és ha valamivel szebbé és zöldebbé tehetjük a mindennapjainkat, akkor ragadjuk meg azt a lehetőséget. Saját magunkért tesszük. Ha pedig ilyen kedvező feltételek mellett ehhez még segítséget is kapunk, akkor éljünk vele, hiszen nekünk lesz tőle egyszerűbb a folyamat.