Na persze, nem csak kempingezőknek, hanem bárki másnak is szuper székhelyszolgáltatás csomagokat tudok mondani, ha van most pár percetek végig olvasni ezt a rövid bejegyzést.
A beharangozó mégis azért szól így, mert a legutóbbi közös túrával egybekötött kempingezésen jött elő ez a téma és megígértem akkor a barátaimnak, hogy amiről személyesen is beszélgettünk megíródik egy ilyen bejegyzés formájában is. Nagyon nincs mit magyaráznom ezen, így sokkal könnyebb mindent visszakeresni, ami elhangzott közöttünk és mivel éppen szükségük lesz székhelyre az új cégükhöz, ezért nagyon is aktuális a kérdés náluk.
Szóval, ha székhelyszolgáltatást akarnátok foglalni, akkor jól jegyezzétek meg a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalt. Ők kimondottan erre az ügyre specializálódtak, tehát maximálisan kenik-vágják a témát és remek csomagokat kínálnak mindenkinek. De ki mindenkinek? Bárkinek, aki vállalkozik, de nincs saját székhelye, vagy bármi más okból inkább a bérlés mellett döntene.
Számtalan előnye van egyébként a bérlésnek bizonyos esetekben, mert több tehertől is mentesül az ember – nyilván pénzben -, miközben ugyanúgy megkapja a székhellyel járó előnyöket, sőt, még igazából többet is. Így például bármikor igénybe lehet venni a tárgyalókat, amelyek bizonyos esetben egészen illusztris környezetben vannak például a budapesti székhelyek esetében. De ugyanígy elég nagy előny szerintem, hogy minden érkező dokumentumot átvesznek helyettünk és továbbítanak felénk, tehát nem kell azon rágódni, hogy jaj mi van akkor, ha épp nem tudunk otthon lenni mikor valami fontos érkezik, aztán majd mászkálhatunk a postára. Természetesen ezen kívül a cégtábla is kikerül a címre és megtörténik a bejelentkezés az adott címre. De mindezt mégis mennyiért?
Kétféle székhelyszolgáltatás csomag közül van lehetőség választani ennél a cégnél, ahogyan az az oldalukon is olvasható.
Az egyik csomagban budapesti székhelyeket lehetséges bérelni, méghozzá 6+1 ajándék hónap hosszára 29 900 Ft + ÁFA összeg fejében. A másik csomagban pedig egy vidéki helyszínen, bár mégis a főváros vonzáskörzetében, Újlengyelben van lehetőség a székhely bérlésére. Ez valamivel drágább, mint a másik csomag, egészen pontosan 39 900 Ft + ÁFA az ára. Ez azért van, mert a fővárostól eltérő módon itt nem kell iparűzési adót fizetni.
Mindkét csomag tartalmazza, hogy egy teljesen online ügyintézéssel egy órán belül le lehet játszani a székhely bérlését. Ezen felül a már említett módon átveszik a leveleket, postáznak és intéznek minden ilyen jellegű ügyet helyettünk azok, akik ténylegesen ott tartózkodnak a címen.
A budapesti címek egyébként meglehetősen illusztrisak, az egyik a Kodály körönd közelében található, a másik pedig a budai oldalon, a Bem József utcában, a Dunától pár lépésre. Ezek egészen meggyőző környezetet tudnak biztosítani abban az esetben, ha személyes tárgyalásra kerülne a sor valamelyik ingatlanban.
Szerintem érdemes megfontolni, hogyha székhelyszolgáltatás kell, akkor tőlük vegyétek igénybe azt. A barátaimnak személyesen is, de most innen, írásban is azt ajánlom, hogy lessék meg a honlapot és ha tetszik, akkor ne habozzanak!