Bármikor megkérdezik tőlem, melyik időszakot tartom az év csúcspontjának, mindig azt szoktam rá válaszolni, hogy természetesen azt a hetet, amikor az imádott baráti társaságommal kiszakadunk egy kicsit a nagyvárosi lét forgatagából, és elmegyünk valahová kempingezni. Hála istennek, ez az alkalom idén is elkövetkezett. Barátnőmmel, Fruzsival izgatottan pakoltuk be a sátrat, konzerveket, szúnyogirtó sprayt, és ezer más elengedhetetlen kempingezési kelléket, és egymás szavába vágva ecseteltük, mennyire nagy élmény lesz idén is a szabad ég alatt tábortüzezni, húst sütni, sörözgetni… erről szól az élet, nem igaz? Ráadásul ehhez a fantasztikus programhoz a legjobb emberek társulnak be mellénk – Sanyi és Fickó, még a középiskolából, Koca, Nándi és a felesége: Éva, Tutu, Iza, Feri, és hát persze a Pupi, az elmaradhatatlan partiarc.
Az utazás előtti estén tehát Fruzsival számolgattuk, vajon minden fontos dolgot betettünk-e, nem feledkeztünk-e meg valamiről. Átnéztem mégegyszer a sátor hozzávalóit, ételt, italt, és elégedetten dőltem hátra a fotelben, amikor hirtelen az eszembe villant: hiszen mi autópályán fogunk menni! Ahhoz pedig autópálya matrica is kellene… De vajon hogyan fog az autóm üvegére kerülni egy autópálya matrica 2019 késő tavaszán, egy vasárnapi estén, amikor ráadásul még az eső is eleredt? Már éppen kezdtem volna kétségbeesni, amikor azonban az én imádott, okos (és gyönyörű) barátnőm, Fruzsi azonnal megnyugtatott. Azt mondta, elég, ha csak felmegyek a hivatalos internetes oldalra, és ott pillanatok alatt meg tudom rendelni a kívánt autópálya matricát, ráadásul minden infót, választ megtalálok ott, ha bármi kérdésem lenne. És valóban így is volt: miután felmentem a honlapra, néhány kattintás után már sikerrel meg is rendeltem a 10 napra szóló autópálya matricámat, nagyjából úgy, mintha csak egy átlagos webáruház oldalán lettem volna… És miután a legnagyobb rendben történt minden, valóban nem maradt más dolgom, mint most már tényleg kényelmesen hátradőlni a fotelemben, magamhoz ölelni az én talpraesett, okos barátnőmet, és fantáziálni tovább arról, hogy milyen fantasztikus élmények is fognak várni minket barátainkkal az idei kempingezésünk során. Ilyenkor érzem valahogy azt, hogy az élet úgy jó, ahogy van – csak élvezni kell, amennyire csak lehet!